ÁLLATOK VILÁGNAPJA 2021.10.04.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA 2021.10.04.

Életünkben meghatározó szerepet játszanak a házi- és haszonállatok. E kapcsolatra hívja fel a figyelmet az Állatok Világnapja, amit Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emlékére október 4-én tartanak.

Ez a nap a vadon és a háziállatok jogaira, az ember és az állat kapcsolatára, barátságára hívja fel a figyelmünket. Az Állatok Világnapjának az alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik a mindennapjainkat, segítőtársak és barátként gazdagítják az életünket.
 

 

Az ünnep célja, hogy az ember és az állat közötti barátságot erősítse, és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Ahhoz, hogy háziállataink jól éljenek, csak mi magunk tudunk gondoskodni, azonban a vadon élő, veszélyeztetett fajok megóvásában is részt vehetünk.

Iskolánkban rendhagyó módon emlékeztünk meg az állatok világnapjáról:

Állatsimogató programot szerveztünk. Lehetőségük volt a gyerekeknek behozni és megmutatni kedvenc állatukat.

Megismerkedhettek a kis kedvencek jellemző tulajdonságaival, életmódjával, táplálkozási szokásaival.

Azon túl, hogy kicsiknek és nagyoknak színes, élményt jelentő programban volt részük, erősítettük tanulóinkban a felelős állattartás iránti elkötelezettségét.

 

Kapcsolódó galéria

ÁLLATOK VILÁGNAPJA 20201.10.04.

Pályázatok

Okosan a pénzzel
Örökös ökoiskola