32. Német Nemzetiségi Olvasótábor

Június 22. és 26. között nyitotta meg kapuit iskolánkban a Német Nemzetiségi Olvasótábor. A gyerekeket az elsőtől a nyolcadik osztályos korcsoportig izgalmas német nyelvi, kézműves, sportos és játékos programok várták.
A délelőttök folyamán nyelvi kompetenciákat próbára tevő játékok és versenyek, helyismereti vetélkedő, activity, mesefeldolgozás, valamint játékos szótanulás tette lehetővé a táborozók számára a könnyed, élvezetes nyelvtanulást. A kézműves foglalkozások során a gyermekek papírsárkányt, legyezőt, nyakláncot, neszeszert és üvegbe zárt tengerparti emlékeket készítettek. Természetesen nem maradhatott ki a programból az ügyességi sportverseny, a számháború, a Dorf-Rally és a táncverseny sem. Kedd délelőtt a gyerekek ellátogattak Náni néni házához és az evangélikus templomba, szerdán pedig megtekintették a Maradunk a kaptafánál című emlékkiállítást. Mindkét alkalommal a Dóra Fagyizó vendégeiként jeges finomságokkal hűthették le magukat a táborozók, amit ezúton is szeretnénk megköszönni a szepetneki Német Nemzetiségi Önkormányzatnak.
A pénteki keszthelyi kirándulás még emlékezetesebbé tette a tábort. A Festetics Imre Élményközpontban, a Keszthelyi-hegység élővilágát bemutató látogatóközpontban lehetőség nyílt az élő és élettelen természet megismerésére, valamint egy környezeti nevelési programon való részvételre. A Vadfarmon a Magyarországon honos nagyvadakat – gímszarvasokat, dámvadakat, muflonokat és vaddisznókat – mutatták be a gyerekeknek. Ezt követően a Balatoni Múzeum interaktív kiállítását tekintették meg, végül a kirándulás zárásaként Keszthely belvárosában fagylaltoztak egyet.
A Német Nyelvi Olvasótábor méltó lezárása volt a tanévnek, ahol a változatosságának köszönhetően minden gyermek felejthetetlen élményekkel gazdagodott.






























































