31. Német Nemzetiségi Tábor

Június 23-tól 27-ig nyitotta meg iskolánkban kapuit a Német Nemzetiségi Olvasótábor. A gyerekeket első osztálytól nyolcadik osztályos korcsoportig bezárólag izgalmas német nyelvi, kézműves, sport és játékos programok várták.
A délelőtt folyamán nyelvi kompetenciákat próbára tevő játékok és versenyek, helyismereti vetélkedő, activity, mesefeldolgozás, szótanulás tette lehetővé a táborozók számára a könnyed, élvezetes nyelvtanulást. A kézműves foglalkozások során a gyermekek készítettek karkötőt, kulcstartót, levegőre száradó gyurmát és ruhaszatyrot. Természetesen nem maradhatott ki a programból az ügyességi sportverseny és az aszfaltrajzverseny sem. A keddi és csütörtöki délelőtt során a Dóra Fagyizó vendégeiként jeges finomságokkal hűthették le magukat a táborozók. Ezt ezúton is szeretnénk megköszönni a szepetneki Német Nemzetiségi Önkormányzatnak.
A pénteki napon bakonybéli kirándulás tette emlékezetesebbé a tábort. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén belül található Erdők Házában ismerkedtünk meg a helyi állat- és növényvilág színességével. A tárlatveezetés után a Pannon Csillagda csodálatos világába is betekintést nyertünk. A Szent Mauríciusz Monostor hatalmas épületét kívülről is megcsodálhattuk.
A Német Nyelvi Olvasótábor méltó lezárása volt a tanévnek, ahol a programok változatosságának köszönhetően minden gyermek felejthetetlen élményekkel gazdagodott.
NTAB-KP-1-2025/1-000274